Kedves Kiskaláris!
Erre
az órára hoztam Nektek egy kis ismertetőt Nógrád megye népszokásaiból, hogy
jobban megismerjétek e tájegység szokásait, hagyományait. Azért is fontos ez
számotokra, hiszen a tanult népdalcsokrotok gyűjtései Rimóc faluból származnak,
amely település Nógrád megyében található.
Jó olvasást és kellemes hétvégét
kívánok!
Üdv, Mariann néni
Kik is azok a jó
Palócok? – Hagyományok, érdekességek és népszokások Nógrád megyéből
Magyarország
kis alapterületéhez képest fantasztikusan gazdag különböző népcsoportok,
közösségek és tájegységek tradícióiban, szokásaiban. Bár sokat hallunk
napjainkban is a Matyókról, Palócokról, de tudjuk is, hogy kik ők és hol,
hogyan élnek? Tekintve, hogy a Sziráki Kastély is Nógrád megyében van, ezúttal
a Palócok kultúrájának, népszokásainak, hagyományaiknak jártunk utána.
Népviselet
A
palócság kulturális ismertetőjegyei között előkelő helyen szokás említeni a
népviseletet, amely azonban már csak rendkívüli esetben kerül elő a ládafiából,
illetve a hagyományőrző csoportok pompáznak bennük a különböző szereplések
alkalmával.
A
Palócföldön belül számos viseleti csoport (pl. bujáki, hollókői, kazári,
őrhalmi, rimóci) alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése,
szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a pruszlik
(ujjas kabátféle), a mell és fejkendő anyaga megkötésének módja, a férfiak
kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége stb. alapján. Az
öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni
állapotát, de az alkalomra is utalhatott. Jellegzetes volt az új menyecskék
főkötője. A szőtteshímek leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközőket
díszítették. A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros,
majd a több színű követte. A pásztortársadalom faragó, véső tudományát
kampósbotok, ostornyelek, ivóbögrék, sótartók stb. őrzik.
Népszokások
A
népszokások legtöbbje az elmúlt évtizedekben megszűnt a mindennapi élet része
lenni, s csak szórványokban, bizonyos elemeiben érhető tetten. Ugyanakkor egy
részük folklorizálódik, tudatosan megőrződik hagyományápoló személyiségek és
közösségek, alkotóművészek, intézmények, öntevékeny művészeti csoportok
tevékenysége révén.
A
palóc falvakban sokáig élt – és töredékeiben ma is él – a népi vallásosságnak
azon formája, amelyben keveredik egymással az egyházak tanítása a hiedelemvilág
misztikus jelenségeivel, a nép utánzó, játékos ösztönével. Így alakultak ki a
naptári év egy-egy napjához, a különböző ünnepekhez kapcsolódó tradíciók.
Az
egyébként is eseménydús adventi (karácsonyváró) ünnepkörben talán december
13-ához, Luca napjához fűződött. Ez a nap sok sok helyen a gonosz, ártó
szellemek elűzésére kínált alkalmat. Egyes falvakban – Kazár, Rimóc,
Mátraszőlős, Nőtincs – ekkor kezdték el készíteni a lucaszéket, hogy a
karácsonyi misén azon ülve meglássák a boszorkányokat. Ekkor többféle asszonyi
munkát (fonás, mosás, fosztás, kenyérsütés) tilos volt végezni. Luca napja a szerelmi
jóslások időpontja is. Az Ipoly mentén ekkor szoktak a leányok ólmot önteni,
hogy megtudják milyen foglalkozású lesz a párjuk. Karácsony előtt jártak
házról-házra és némi harapnivaló, koccintanivaló kíséretében mutatták be
játékukat a betlehemes fiúk, legények. Ecsegről, a 17. századból származik a
betlehemes játék első magyar nyelvű emléke. Számos hagyományőrző csoport
(például a rimóci ) élteti tovább a Palócföldön oly sajátos szép szokást.
Különösen
Őrhalomra volt jellemző a pásztorok karácsonyi vesszőhordása, amellyel az
állatok szaporodását vélték elősegíteni. A karácsonyi ünnepi asztalra több
helyütt szénát, szalmát tettek, hogy ott szülessen újra a kis Jézus. Ilyenkor a
család halottait is odavárták. A terített abrosz morzsáit a földeken szórták szét,
hogy jó legyen a termés.
A
karácsonyfára aggatott gyümölcs ugyancsak a következő évi gazdag termés
ígéretét jelentette. Manapság a feldíszített útszéli keresztek, a sírokon
megjelent földi javakkal teleaggatott karácsonyfák ugyanezen gondolatot éltetik
tovább.
A
palócok fontosnak tartották, hogy újévkor – amelyet kiskarácsonynak neveztek –
az első látogató férfi legyen. Ilyenkor nem ettek szárnyast, mert elkaparja a
szerencsét. Szívesen fogyasztottak viszont lencsét, hogy pénzben ne legyen
hiány az újesztendőben. E szokásokat napjainkban is sok családban betartják.
Néhány évtizeddel ezelőtt még minden palóc ház első szobájának a falán ott
lógott a február 2-án megszentelt gyertyapár.
Elterjedt
nézet volt, hogyha gyertyaszentelőkor az oltárnál rásüt a nap a papra, még 40
napig hideg lesz. De ismerték és alkalmazták a medve árnyékával kapcsolatos
jóslást is.
A
farsang, a lakodalmak, a dísznótorok és főként a fiatalság szórakozásának ideje
volt. Ekkor nem hiányozhatott az asztalról a még ma is ismert és közkedvelt
pampuska (fánk), a herőce (forgácsfánk) és a mákos mézes ferentő, frentő (guba)
sem.
A
karancsaljai falvakban divat volt a lányok vasárnapja.
Salgótarján
környékén a fehérnép mulatsága volt az “ördöglagzi”.
Mátraalmáson
még 1968-ban is maskarába öltözött asszonyok járták be a falut, s este férfi
nélküli “macskabált” tartottak.
A keleti palóc falvakban (Bárna, Cered, Zabar)
a serdülő lányok a húsvéti nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdán készítették
a mátkatálat, amelyet valamelyik társuknak küldtek el.
A tavaszi ünnepkört kezdő virágvasárnap a
barkaszentelésről volt híres. Varsányban például azt tartották, hogy a háznál
annyi liba lesz, ahány szem van a barkán.
Virágvasárnaphoz kötődött jellegzetes palóc
szokás a kiszehordás, a villőzés is. Egy szalmabábút kivetettek a szomszéd
község határára, hogy saját falujukat ne érje baj, kerülje el a betegség az
évben.
A kutatók feljegyezték, hogy a húsvét előtti
nagyhéten a “a palóc kisöpri, kimeszeli, kitapasztja, rendbehozza házát,
megnyírogatja a lovát, kipucolja a szerszámait és tisztogat mindenütt”.
A húsvét hétfői locsolkodás, öntözködés
(vízzel, kölnivel, parfümmel) szokás a városokban is elterjedt és máig tartja
magát, csakúgy, mint az ország más részein.
A májusfaállítás ideje május elseje, május
első vasárnapja és pünkösd vasárnapja volt. Az utóbbi évtizedekben már
virágkosarat is küldenek a lányoknak.
A
Karancs alján az ilyenkor divatos virág a hortenzia volt. A pünkösdi mátkatál –
ugyancsak a Karancs vidékén – nemcsak személyek között vándorolt, s fiú és lány
között szőhetett barátságot, de több falu fiatalságát is összekovácsolta.
A
Mátra egyes vidékein és az Ipoly mentén volt szokásban a lányok pünkösdi
“királynéjárása”menyasszonnyal az élükön. Bár az úrnapja kifejezetten egyházi
ünnep, palóc vidékeken jellemző volt, hogy az ünnepi sátorfüvet a betegségek
ellen használták fel, zöld gallyat pedig a veteményes ágyba szúrtak a jobb
termés érdekében.
A nyári és az őszi ünnepkör jóval szegényebb a
télinél, illetve a tavaszinál. Jószerivel csak a Szent Iván napi (június 24-i)
tűzgyújtás, illetve – ugrás hagyományát, néhány ősi pásztorünnepi és a
mindenszenteki, halottak napi szokást jegyeztek fel.
Rendkívül gazdag a palócok körében az életjeles
eseményeivel (születés, lakodalom, temetkezés) összefüggő szokásrendszer.
Különösen a párválasztás, eljegyzés és az esküvő (lakodalmi menet, polgári és
egyházi szertartás, a menyasszony kikérése, búcsúztatás és fogadása, a vacsora,
mint a lakodalom fő étkezése, az ételhordás, a hérész: a menyasszony
násznépének látogatása a vőlegényes háznál), az örömkalács, a díszes tyúk és a
kakas, a menyasszonytánc, fektetés, elhálás, kontyolás, menyecsketánc, hajnali
tűzugrás, osztogatás, a bezárás rítusa, utómulatságok hosszú ceremóniája mutat
sok sajátságot, kisebb-nagyobb eltérést más vidékek, népcsoportok rítusaitól.
Ezek egy része visszafogottabb, leegyszerűsített formában napjainkban is
fellelhető s még inkább megjelenik a hagyományőrző együttesek lakodalmas
játékaiban, bemutatóiban.
A palóc népviselet darabjai
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése