A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rajz. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. június 8., hétfő

Rajz 06. 08.

“A szín élet. Színek nélkül halott lenne a világ. Mint láng a fényt, úgy hozza létre a fény a színeket. A színek a fény gyermekei, a fény pedig a színek anyja. A fény a világ szellemét és eleven lelkét nyilatkoztatja ki a színekben.” -Johannes Itten

Több mint 300 évvel ezelőtt Isaac Newton egy sötét szobába engedett napfénynyaláb útjába helyezett egy üvegprizmát, amely a spektrum színeire bontotta a fehér fényt. Ez a szivárványszínű nyaláb egy második prizmán keresztül ismét fehér fénnyé állt össze. Newton ezzel a kísérlettel bizonyította, hogy a fehér fény különböző színek keveréke.

A bizonyítás elengedhetetlen feltétele, hogy a kísérlet megismételhető legyen. Látványban, magyarázó erőben eltérő felvételeket láthatunk a YouTube-on.

Padlókon vagy asztalfelületeken spontán megfigyelhetjük a jelenséget, ha egy sötétebb helyiségben egy pohár vízre vagy fehérüveg tárgyra esnek a napsugarak. A budapesti Bűvösvölgy oktatói minden napsütéses napon láthatják, ahogy a lépcső üvegkorlátjának széle prizmaként, a spektrum színeire bontja a fehér fényt.
 prizma
A fény összetettségének megfigyelése után visszatérhetünk az ismerős RGB rövidítésre. Ahogy a reklámokból tudhatjuk, a monitorok, tévék és okostelefonok több millió színt képesek megjeleníteni, de szerencsére ezek mindegyike a három alapszínből: a vörösből, a zöldből és a kékből létrehozható. A három alapszín vegyítésével kapjuk a fehéret, ezek eltérő arányú keverékével az összes többi színt. Két alapszínből kapjuk a másodlagos színeket: a sárgát, a bíbort és a zöldeskéket. Ezt a módszert hívjuk additív színkeverésnek.

Egy egyszerű eszköz, a Newton-pörgettyű elkészítésével modellezheted, hogy a fehér fény több színnek a keveréke.

Amire szükségünk van: fehér karton- vagy rajzlap, tempera/vízfesték vagy jól fedő filctollak (vörös, narancssárga, sárga, zöld, kék, ibolyakék), szögmérő, ceruza, körző. A kartonból legalább egy CD méretű korongot kivágunk, a szögmérő segítségével hat egyenlő cikkelyre osztjuk a felületet. A hat különböző részt az említett hat színnel kifestjük. Ha megszáradt, a korong közepén óvatosan átszúrjuk a ceruzát, úgy hogy az tengelyként szorosan a közepében maradjon. A ceruzánál fogva a korongunkat pörgettyűként használjuk. A gyors forgás miatt, a szemünk - tehetetlenségéből adódóan - nem tudja külön érzékelni a színeket, azok fehérré olvadnak össze. Ne szegje kedvünket, ha a látvány nem lesz hófehér, eszközünk nem laboratóriumi körülmények között készült.
Egy kereséssel több, bonyolultabb változat elkészítését bemutató videót is találunk. 
Jó munkát és jó szórakozást! Ha elkészítetted, mutasd meg a családodnak is!

2020. május 25., hétfő

Rajz 05. 25.

Kedves Tanítványaim!

Köszönöm azoknak, akik már elküldték fantázialényeiket!


Ne felejtsd el, hogy jól sikerült rajzodat "Az én Mexikóm" című rajzpályázatra is elküldheted, amiről itt olvashatsz el részletesen!

A többiekét is várom (az esetleges elmaradásokkal együtt) a Teams megfelelő mappájába. Ha szeretnéd, hogy a többiek is lássák, akkor tedd ki az üzenőfalra is!

Játékos feladatok: 
1. varázslatos tárgyak
Rendezz kiállítást a különböző történeti korok, kultúrák használati tárgyaiból! Válaszd ki a tárgyak közül azokat, amelyek egy csoportba tartoznak, majd helyezd ezeket a vitrinbe! 
2. sziluettek
A feladatban híres szobrok sziluettjét, árnyképét látod. Ismerd fel őket a megadott alkotások segítségével!


Ha a kötelező feladatokon kívül szeretnél még alkotni, a rajztanári blogomon is! kakukrajz.blogspot.com
Berényi Dorina:

Fazekas Zsombor: 

Balázs Kata: 

Nagy-Tóth Menta: 



2020. május 18., hétfő

Rajz 05. 18.

Sziasztok!

A mai óránk anyaga egy izgalmas fantáziajáték lesz, ráadásul "Az én Mexikóm" címmel egy rajzpályázat is kapcsolódik hozzá, amit itt olvashatsz el részletesen, tehát, ha jól sikerül a rajzod, akár oda is elküldheted. (Ha pályáznai is akarsz, akkor A/3-as méretben kell dolgoznod)

Téma:  "alebrijes" (ejtsd: alebrjihe) figurák a mexikói kulturális és művészi képzelet elengedhetetlen részei, melyek meseszerű alakzatokat jelenítenek meg, állatok és képzeletbeli lények jellemvonásait ötvözve vibráló, vidám színekkel.


Elolvasok egy rövid cikket a történetükről: alerbije

Megnézek egy rövid filmet arról, hogyan készülnek:


Feladat: 📌   Tervezd meg a saját kis fantázialényedet!

Mire figyelj közben?
1.   Többféle állatból/lényből állítsd össze: pl. sárkány szárnyak, cica, vagy nyúl fülek, tigrismancs, stb. A kombinációs lehetőségek száma végtelen J
2.     Sokszínű legyen: tiszta, élénk színekkel legyen fedve az egész lény!
3.     Használj sokféle mintázatot: realista, azaz valósághű és dekoratív, díszített felületek váltakozzanak a felületükön!
4.     Egy erőteljes háttérrel még jobban kiemelheted a különlegességét.

Kíváncsian várom a kis fantázialényeiteket! Nevet is adhatsz neki! 
A rajzokat a Teamsbe töltsétek fel, határidő: május 25.
(A rajzpályázat beadási határideje 2020. június 29.)

2020. május 11., hétfő

Rajz 05. 11.

Kedves Tanítványaim!

Köszönöm azoknak, akik már elküldték János Vitéz kaladjairól szóló rajzot, a legszebbeket ki is raktam ide, hogy mindenki láthassa. Nekik nics új kötelező feladat, ők rajzoljanak szabadon, amihez van kedvük! A többieknek ezen a héten az a feladata, hogy befejezze, fejlessze a rajzát, és ha van elmaradásod esetleg, azt is csináld meg! Figyelmesen olvasd el a feladat leírását, több olyan rajzot is kaptam, ahol a háttér nincs kidolgozva.

Az elkészült munkákat (az esetleges elmaradásokkal együtt) a Teamsbe kérem feltölteni a megfelelő mappába. Ha szeretnéd, hogy a többiek is lássák, akkor tedd ki az üzenőfalra is!

Ha a kötelező feladatokon kívül szeretnél még alkotni, a rajztanári blogomon is! kakukrajz.blogspot.com


Hangulatkeltés: A Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház előadásának előzetese: János vitéz - trailer 

Idén ismerkedtetek meg a magyar irodalom egyik alapművével, Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményével. A verses népmese Kukorica Jancsiról szól, aki – Iluska iránt érzett szerelme miatt – először minden elveszít, végül azonban elnyeri méltó jutalmát. A történet során miközben Kukorica Jancsi János vitézzé vált, számtalan hőstettet hajtott végre. Melyik ragadta meg leginkább a fantáziádat? Melyikre emlékszel legszívesebben? Örökítsd meg egy rajzban! Bármilyen eszközt használhatsz, de a kidolgozása legyen részletes! Figyelj, hogy a kompozícióval, azaz a fő motívumok, alakok elhelyezésével is hangsúlyozd a mondanivalódat, a háttérből pedig derüljön ki, hol játszódik! 
Berényi Dorina:



Ráhai Balázs:

Tóth Liza:

Kosztolányi Dani:

2020. május 4., hétfő

Rajz 05. 04.

Kedves Tanítványaim!

📌A mai óránk anyagát a Teams csoportunkba töltöttem fel. 
Az osztályjegyzetfüzetben (Class notebook), azon belül a tartalomtár mappában találod meg, címe János Vitéz)

Az elkészült munkákat is a Teamsbe kérem feltölteni a megfelelő mappába. Ha szeretnéd, hogy a többiek is lássák, akkor tedd ki az üzenőfalra is!Határidő: május 11.

Ha a kötelező feladatokon kívül szeretnél még alkotni, a rajztanári blogomon is! kakukrajz.blogspot.com


Hangulatkeltés: A Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház előadásának előzetese: János vitéz - trailer 

Idén ismerkedtetek meg a magyar irodalom egyik alapművével, Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményével. A verses népmese Kukorica Jancsiról szól, aki – Iluska iránt érzett szerelme miatt – először minden elveszít, végül azonban elnyeri méltó jutalmát. A történet során miközben Kukorica Jancsi János vitézzé vált, számtalan hőstettet hajtott végre. Melyik ragadta meg leginkább a fantáziádat? Melyikre emlékszel legszívesebben? Örökítsd meg egy rajzban! Bármilyen eszközt használhatsz, de a kidolgozása legyen részletes! Figyelj, hogy a kompozícióval, azaz a fő motívumok, alakok elhelyezésével is hangsúlyozd a mondanivalódat, a háttérből pedig derüljön ki, hol játszódik! 
Berényi Dorina:



Ráhai Balázs:

Tóth Liza:

Kosztolányi Dani:








2020. április 27., hétfő

Rajz 04. 27.

Kedves Tanítványaim!

Csodálatos színkör rajzokat kaptam eddig, köszönöm! Aki még nem küldte, legyen szíves pótolni, töltse fel minél hamarabb  a Teams feladathoz!
Aki már elküldte, az pedig játsszon a színekkel a következő játékkal: Szín-puzzle

Vajon ki jut el a legfelső szintig?
Tóth Liza: 
Kosztolányi Péter Dániel:
Antal Zsófi:






2020. április 20., hétfő

Rajz 04. 20.

Kedves Tanítványaim!
Ismét nagyon sok szép alkotás fotóját kaptam meg tőletek, köszönöm, de bizony sajnos vannak néhányan, akik nem küldtek be minden feladatot. A határidő régen lejárt, a sok jó jegy mellett be kellett írnom mostmár a rossz jegyeket is. Ha valaki szeretné pótolni, várom szeretettel!

Nemrégiben már megismerkedtetek a színkörrel (emlékeztető: blogbejegyzés), és fotóztatok is szebbnél szebb színköröket talált tárgyakból összeállítva. A mai alkalommal szabadon engedheted a fantáziádat, bármi felkerülhet a te saját színkörödre, nem lesz akadály, hogy nincs otthon, nem fér el, elszáradt már, túl nagy, túl kicsi, bödös vagy éppen veszélyes, mert te fogod lerajzolni azokat a dolgokat, amik számodra a színkör egyes árnyalataihoz kapcsolódnak.
📌Feladat:
készíts egy képet, amin legyen 12 forma (tárgy, vagy virág, vagy gyümölcs, vagy állat, vagy étel, vagy fűszer, vagy sport, vagy sportszer, vagy regényhős, vagy játék, vagy ruha, vagy akármi), ami a színkör 12 árnyalatát jeleníti meg! A kompozíció természetesen legyen kör alakú, de nem kell szabályosnak lenni, a formák nyugodtan "összegabalyodhatnak", lazán gomolyoghatnak. Az sem akadály, ha te inkább a mérnöki pontosságot szereted, akkor nyugodtan használhatsz akár körzőt és vonalzót is a megrajzoláshoz. Az eszközöket, technikákat is bátran vegyítheted. 🎨
Határidő: április 27.

Az elkészült feladatokat a Teams-ben kellene feltölteni (Appról/telóról közvetlenül fel tudod, asztali gépre előbb menteni kell a fotót.) A qz8qd9t kóddal tudsz csatlakozni a rajz csoportunkhoz, várlak téged is és a rajzaidat is!

Aki a kötelező feladatokon túl, illetve pályázatokra is szeretne alkotni, az látogassa meg a rajztanári blogomat: kakukrajz!🎨 A tanulással kapcsolatosan a kakuk.digit@gmail.com e-mail címen keressetek! 

2020. április 6., hétfő

Rajz 04. 06.

Nyakunkon a Húsvét, a tojásfestés ideje. 

Próbáld ki ezt a nagyon egyszerű technikát! Nem kell hozzá más, csak egy főtt, vagy kifújt tojás (anya biztosan segít előkészíteni) és egy filctoll, máris kezdődhet a móka! A mintákat szabadon variálhatod, és ha unalmasnak találod az egyszínű díszítést, bátran használj több színt tetszésed szerint! 

Aki a tojásfestést túl lányosnak találja, készítsen ilyen vicces figurákat: 

 (Biztosan mindenki jókedvre derül, ha Húsvét reggelén hasonló tojások várják majd a családot az étkezőasztalon.)

Utóirat: aki még nem küldte el az eddigi feladatokat, legyen szíves a Teams csoporba feltölteni! Csoportkód: qz8qd9t

2020. március 30., hétfő

Rajz 03. 30.


Kedves Tanítványaim!

Nagyon sok szép rajzot és fotót kaptam tőletek az eddig kiadott két feladatra, be is írtam a jó jegyeket, csak így tovább! Aki mindkettőt elküldte, ezen a héten pihenhet, vagy saját ötlet alapján rajzoljon, fessen, alkosson!
Aki még nem küldte el, legyen kedves a könyvborítót és a színkör fotót feltölteni ide!
(határidő: április 6.)
Lépjetek be a Teams osztálytermünkbe is! A kód, amivel csatlakozhatsz: qz8qd9t   Aki már benn van, kérem itt, a Teams-ben töltse fel a kiadott feladatokhoz a fotókat! (appról közvetlenül fel tudod a telóról tölteni, asztali gépről előbb le kell menteni)

Aki a kötelező feladatokon túl, illetve pályázatokra is szeretne alkotni, az látogassa meg a rajztanári blogomat: kakukrajz!🎨 A tanulással kapcsolatosan a kakuk.digit@gmail.com e-mail címen keressetek! 

Nagy-Tóth Menta alkotása:


Berényi Dorina munkája:

2020. március 23., hétfő

Rajz 03. 23.

❓Tudod mi az a színkör?

Nézek róla filmet👀:




Többet szeretnék tudni erről! Megnézem a Sulineten 👀 
















📌Feladat: 
Készíts színkört az otthon talált tárgyakból! Fotózd le, ha készen vagy! 

Egy két ötlet: 






Aki a kötelező feladatokon túl, illetve pályázatokra is szeretne alkotni, az látogassa meg a rajztanári blogomat: kakukrajz!🎨 A tanulással kapcsolatosan a kakuk.digit@gmail.com e-mail címen keressetek!  

2020. március 16., hétfő

Rajz 0316


Kedves Tanítványaim!
Mostantól a megszokott iskolai tanítási órák helyett otthonról, az internet segítségével tudjátok elérni a tananyagot, így lesz ez a rajz tantárgy esetében is. Remélem a feladatok elkészítésében, a rajzolásban, kreatív feladatokban mindenki örömét fogja lelni! Az elkészült rajzokat gyűjtsétek, az értékelés módjáról később foglak értesíteni benneteket. Aki a kötelező feladatokon túl, illetve pályázatokra is szeretne alkotni, az látogassa meg a rajztanári blogomat: kakukrajz  A tanulással kapcsolatosan a kakuk.digit@gmail.com e-mail címen keressetek!
Mindenki számára új ez a helyzet, próbáljuk meg a legjobbat kihozni belőle közös erővel!
Kitartást és jó munkát kívánok nektek, üdvözlettel: Tücsi néni

1.      feladat: Újratervezés

Először is szeretném, ha elgondolkoznál a következő kérdésekről!
Hogyan versenyeznek a könyvek a figyelmükért?
Amikor bemész egy könyvtárba vagy könyvesboltba, vajon mi alapján választasz? 
Mit észlelsz, milyen érzékszerveidre hat, ha leemelsz a polcról egy könyvet? Miért tetszik, miért nem tetszik?
Most vedd elő a kedvenc könyvedet és nézd meg a borítóját! Milyen formákat, színeket használt a tervező? Milyen hatást akart ezekkel elérni? Szerinted miért ezt a megoldást választotta?

Tervezz kedvenc könyvednek új ruhát!
Amire figyelned kell, azaz értékelési szempontok:
Téma: Nagyon fontos, hogy a borítód a történetről, a tartalomról szóljon!
Hangulat: Tudatosan válaszd a színeket és a motívumokat, pontosan azt a hangulatot add vissza, amit a szöveg is! Emellett figyelj rá, hogy a tér ne legyen túlzsúfolt!
Célközönség: Kiknek szól ez a könyv?
Jól olvasható a szerző neve, a cím: A betűtípust úgy válaszd, hogy ezen kívül tükrözze a műfajt és a célközönséget!

Te választhatod meg, hogy milyen méretben és mivel készíted (a technikákat lehet vegyíteni is). Az író nevének és a könyv címének rajzolj halványan egy szövegdobozt, és abba rajzold be a szöveget a legmegfelelőbb stílusú betűvel. Te magad is tervezhetsz a témához illő betűtípust, vagy kereshetsz az interneten is. (A keresőbe azt írd be, hogy betűtípusok, és válaszd a képek kategóriát!)

Itt meglesheted hogyan készül egy könyvborító számítógépes tervezéssel (6 óra munka 2 percbe sűrítve): Megnézem a filmet