2020. április 28., kedd

Református hittan 04.28


A református istentisztelet     5. osztály

Olvasd el a könyvben a 22.leckét a 82-84. oldalon.
A zsidókból lett keresztyének a hetedik napot, a sabbatot - ami azt jelenti nyugalom napja – ünnepelték, de ugyanakkor a hét első napján, Jézus feltámadásának napján is összegyűltek. Csatlakoztak hozzájuk a hét első napján a pogányokból lett keresztyének is, akik egyre többen lettek.
Számukra a zsidó nyugalom napja nem jelentett semmit. Lassan kialakult az a gyakorlat, hogy a Krisztus hívők, a keresztyének a tízparancsolatban meghagyott nyugalom napját a hét első napján ünnepelték.
A teremtéstörténetben Isten a hatodik napon, vagyis az utolsó dolgos napon teremtette az embert. Mondhatjuk úgy is, hogy a legvégén, amikor már minden készen volt ahhoz, hogy az ember boldogan élhessen. A következő nap a nyugalom napja, amikor Isten is megnyugodott, nem tett semmit, gyönyörködött a teremtményében. Az ember mire ébredt élete első reggelén? A nyugalom napjára. Azzal kezdődik az élete, hogy pihen. Miért? Elfáradt. Nem. Isten nagyon jól tudja mi vár rá. Rábízza a Földet mindenestől. Nagy, felelősségteljes feladat ez. Amikor a Biblia azt írja, hogy „Isten az embert a maga képmására és hasonlatosságára teremtette”, nem azt jelenti, hogy neki emberi arca van, képmása van. Hanem azt jelenti, hogy amint Isten uralkodik a teremtett mindenségen, úgy veszi uralma alá az ember a rá bízott Földet. Felelős érte. Ez a gondolkodás az igazi környezetvédelem! Vigyázok rá, nem teszem tönkre azt, amit Istentől kaptam ajándékba. Erre a csodálatos küldetésre készül. Feltöltekezik, Istennel töltheti az időt. Lesz ereje a rá váró feladatokra.
Számunkra is ezt kell, hogy jelentse a nyugalom napja, a vasárnap. A hét első napján feltöltekezni, megerősödni. Nem Istennek van rá szüksége, hanem nekünk. Értünk rendelte el.
Az istentisztelet ezen a napon a feltöltekezés ideje. Nem egyedül, hanem másokkal közösen.
Úgy is nevezzük, hogy ami ott történik, az szertartás. Az Istentisztelet szertartása. Rendje van. Egymást pontosan követik a cselekmények.
Egy átlagos istentisztelet rendje, ünnepi alkalommal kiegészül úrvacsorával vagy kereszteléssel.
Gyülekezés – Rendszerint harangszóval jelzik.
A lelkész az úrasztalától, vagy a szószékről elmondja az apostoli köszöntést, ezzel elkezdődik az istentisztelet.
A köszöntést éneklés követi.
Ezután következik egy rövid igeolvasás, majd imádság.
Igehirdetés előtti ének
Igehirdetés
Éneklés
Imádság, Úri ima
Hirdetések – gyülekezeti élettel kapcsolatos tudnivalók, események
A gyülekezetre a lelkész Isten áldását kéri. (Nem ő áldja meg, hanem Isten!)
Záró ének
Himnusz
Érdekességképpen: A pszichológia azt mondja, hogy a szertartásra szüksége van az embernek. Máshol rituálénak is nevezik. Meghatározott időben egymást pontosan követő cselekmények, amelyek állandók. Ez az állandóság adja a biztonságérzetet. A napirend is ezt a feladatot tölti be. Ennek hiányában bizonytalanná válik az ember. Félelem nyugtalanság, pánik vesz erőt rajta. Isten úgy teremtett bennünket, hogy az erre való igényünk már születésünkkor bennünk van. Már az újszülött gyermeknek is szüksége van erre a biztonságra. Azonnal rendszer áll be az életében. Születése után három óránként etetni kell, éhes. Ezt sírással jelzi. Az édesanyja tudja, hogy éhes, azért sír. Felveszi és előkészül az etetéshez. A gyerekben mindez egy idő után tudatosul. Már az ölbevételkor elhallgat, figyel és vár. Tudja, hogy mi következik. Biztonságban érzi magát.  Ahogy növekszünk, életünk különböző szakaszában megvannak ezek a szertartások. Van, ami változik, van, ami elmarad és lesz helyette más. Egy viszont megmarad. Úgy teremtettünk, hogy szükségünk van a hetedik napra. Szükségünk van az Istennel való együttlétre. Vágyunk egy nálunk nagyobb, hatalmasabb, erősebb védelmére, biztonságára. Ekkor keresi az ember Istent. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb ember élete végéig valahogyan mégis megtalálja. Ha máskor nem, közvetlenül azelőtt, hogy elmegy ebből a világból.
Most nem kaptok más feladatot, mint elolvasni és gondolkozni a hetedik nap fontosságán.
Edit néni



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése